Erdélyben jártunk a „Határtalanul” programmal
Előkészítő foglalkozás időpontja, bemutatása:
Dátum: 2024.04.09.
Az előkészítő órára csoportokban készültünk fel Erdély történelmi múltjáról, a meglátogatásra kerülő települések, tájegységek földrajzi és természeti értékeiről. PPT-s előadást készítettünk Székelyföld és Udvarhelyszék néprajzi és történelmi múltjáról. Felkészültünk az etnikai sokszínűség bemutatására. Bemutatásra került a sóbányászat múltja és jelene, az erdélyi sóbányák története. Ezen az órán használtuk az okosdoboz felkészítő feladatait. Beszélgettünk a román rendszerváltásról és az azt követő időszakról. Mindenki kapott egy térképet és bejelöltük közösen a kirándulás tervezett helyszíneit.
A kirándulás részletes bemutatása:
A korareggeli órákban indultunk Földesről, majd Ártándnál átlépve a Magyar-Román határt folytattuk utunkat Bánffyhunyad felé. A Bánffyihunyadi Református templomot tekintettük meg elsőként, ahol Jakab Mihály református lelkész kalauzolt bennünket. A késő délutáni órákban érkeztünk a Korondi Lovas vendégházba ahol az egész kirándulás ideje alatt megszálltunk. A vacsora elfogyasztása után sétáltunk egyet a településen, majd az útinapló megírása után nyugovóra tértünk. Ezen a napon 344 km-t tettünk meg.
Másnap reggeli után buszra szálltunk és Bözödújfaluban megnéztük az elárasztott település nyomait, megtudtuk, hogy a bozgor szó hazátlant jelent. Fehéregyházán ellátogattunk a Petőfi múzeumba, megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát. A múzeum gondnokától nagyon sok érdekes történelmi információhoz jutottunk. Ezután ellátogattunk a Kőrispataki Szalmakalap múzeumba. Itt megtapasztalhattuk a szalmafonás művészetét és szalmakalapot is próbáltunk, Nagyon érdekes volt megtudni, hogy a szalmakalap viselése milyen tulajdonságokat árul el a tulajdonosáról. Ezután a székelyderzsi erődtemplomot látogattuk meg ahol lenyűgöző falfestményeket láttunk. Mégis a legizgalmasabb a templom udvarán található fa tárolók voltak, ahol régen a családok a gabonájukat tárolták. Este, vacsora után megírtuk az útinaplót és csapatépítő játékot játszottunk.
Harmadik nap egy hosszú utazással kezdődött ugyanis az 1000 éves határhoz utaztunk. A táj lenyűgöző volt még úgy is hogy végig esett a hó az úton. Nagyin izgalmas volt az Osztrák-Magyar Monarchia idejére visszaemlékezni és az őrbódét megtekinteni. Idegenvezetőnk rengeteg információval látott el bennünket. Visszafelé Csíksomlyóra látogattunk ahol megtekintettük a Mária kegytemplomot, mint az egyik legnagyobb tömeget vonzó kegyhelyet. Aztán a csíkszentsimoni Csíki Chips gyárba tettünk látogatást. Este a korondi művelődési házban folklór táncesten vettünk részt. A legmeghatóbb élményünk az volt, amikor a színpadon közösen énekeltük a korondiakkal a Székely Himnuszt.
A negyedik napon, délelőtt Korondon ismerkedtünk hagyományos kézműves szakmákkal. Hagyományos kézi szövést, egy kihalóban lévő mesterséget a taplászatot és a kürtőskalács sütés hagyományát ismertük meg. Nagyon érdekes volt megtapasztalni a kézművesek elhivatottságát, akarat erejét. Ebédre házi készítésű kenyeret, sajtokat és lekvárokat kóstolhattunk. Nagyon finom volt a gyógynövény tea is. Délután Farkaslakára látogattunk ahol megkoszorúztuk Tamási Áron sírját és a szülőházában is ismerkedtünk az író életévet. Ezután Szovátára utaztunk ahol a Medve-tó természeti értékeivel ismerkedtünk meg. A séta után egy korondi sófeldolgozó üzemet látogattunk meg és megtudtuk, hogy a só milyen szerepet játszik még ma is a sóvidéki emberek életében. Este vacsora után megírtuk az útinaplónkat és csapatépítő játékokat játszottunk.
Az ötödik napon a korondi általános iskola tanulóival egy közös sportnapon vettünk részt. Fociban és sorversenyekben mértük össze a tudásunkat. Nagyon jó volt beszélgetni az ottani gyerekekkel és megtudni tőlük, hogy a székely népviselet az ünneplő ruhájuk, amit az iskolai ünnepségeken is viselnek. A sok különbség ellenére sok hasonlóságot is megállapítottunk, mert mindannyian kedveljük Azariah zenéjét. Délután csoportokban feladatokat teljesítettünk, aminek az volt a célja, hogy megismerkedjünk Korond lakosságával és életével. A csapatok Korond területén a lakosságtól informálódva tudták meg a legfontosabb információkat. Nagyon izgalmas dolog volt kideríteni ki a legidősebb lakos, ki a polgármester, iskolaigazgató stb. A falu bebarangolása során gyönyörködtünk a székelykapukban. A napot búcsúvacsorával zártuk.
Az utazás utolsó napján a reggeli elfogyasztása után elindultunk Földes felé. Útközben gyönyörködtünk a tájban. Marosvásárhelyen megcsodáltuk a Rózsák terét. Az útinaplót már otthon zártuk.
Értékelő óra időpontja, bemutatása:
Dátum: 2024.04.26.
Az értékelő óra egy délutáni foglalkozás keretein belül zajlott. A kirándulás során a tanulók útinaplót vezettek. Ebbe a naplóba jegyezték fel az utazás minden napján a programokat a látottakat és a térképen bejelölték hol jártak, az útvonal pontos megjelölésével. Az utazás során fotókat és videókat készítettek. Ezeket PPT-be szerkesztették és levetítették. Az értékelő foglakozáson a tanulók megbeszélték, hogy mit vártak és mit kaptak a kirándulástól. A tapasztalat az, hogy jóval többet kaptak, mint amennyit vártak tőle. A gyerekek nagyszerűen érezték magukat és mindannyian megfogalmazták, hogy vissza fognak térni Erdélybe.
Témanap bemutatása a nemzeti összetartozás témájában, illetve a Nemzeti Összetartozás Napján:
Intézményünkben hagyomány, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én témanapot szervezünk. A témanap iskolagyűléssel kezdődik ahol egy filmvetítés keretében megismerkedhettek a tanulók a békeszerződés eredményeképpen létrejött állapotról. Polgármester asszony ünnepi beszéde után a hetedik osztályosok videós beszámolója következett a “Határtalanul” program keretében tett látogatásukról Erdélyben. Kiállítás nyílt az aulában a korábbi és az idei “Határtalanul” program képeiből. A kiállítás megnyitó után a helyi civil szervezetek képviselőivel közösen koszorút helyeztünk el a település Trianoni emlékművénél. A témanap évfolyamonként zajlott tovább. Minden évfolyam egy-egy elcsatolt területen élő magyarsággal foglalkozott.
Előkészítő óra képei
Kirándulás képei